Archívum (2014. december)

2014. 12. 16. 07:18 | Vasáros Zsolt DLA @ ipartanszék
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészeti Tanszéke 2014 őszén a MOL-Csoport támogatásával helyszíni kutatásokba kezdett az Irak Kurdisztán régióban. 2013. decemberében a Salahaddin University-Erbil a PPKE-vel és BME-vel írt alá együttműködési megállapodást, ennek keretében kerültek előtérbe a közös kutatási projektek. A helyszíni kutatásokat Dwin várában és környékén a PPKE Régészeti Tanszékének vezetője, Dr. Major Balázs irányítja. A BME Építészmérnöki Kar Ipari- és Mezőgazdasági Épülettervezési Tanszéke, továbbá a szükséges technológiai- és szakmai hátteret biztosító szervezetek partnerként vesznek részt mind a helyszíni kutatásban, mind pedig a feldolgozásban. 2014-ben Vasáros Zsolt DLA egyetemi docens és Sági Gergely építészhallgató képviselték a Tanszéket.

Tanszékünk feladata elsősorban a rendkívül gazdag kulturális örökség dokumentálásán túl, annak kortárs, korszerű megjelenítésének, bemutatásának koncipiálása. A „szükséges és elégséges“ építészeti beavatkozásokat vizsgáljuk, a „basic need“ kérdése ebben a környezetben igen sokrétű jelentéstartalommal bír. A közelmúlt sikeresen zárult - és remélhetőleg folytatódó - erdélyi Erasmus IP projektünk (Roman Limes as Cultural Landscape) rávilágított a kultúrtáji sajátosságok kérdéseire és a kortárs beavatkozások fontosságára. Az iraki projekt kapcsán az építészeti alapvetések sokkal gazdagabb, sűrűbb, extrémebb körülmények között modellezhetők, ez valóban egyetemi szintű kutatási és tervezési feladatokat jelent mind oktatói, mind pedig hallgatói szempontból.

Úgy véljük, hogy az együttműködés a jövőben több hallgatónk számára is lehetőséget biztosít akár a helyszíni munkában, akár a feldolgozásban való részvételre. A helyszínekre hamarosan hallgatói tervpályázatot írunk ki, illetve beszámolunk a helyszíni munkálatok első eredményeiről.

Fotók: Sági Gergely

Kapcsolódó linkek:

http://mol.hu/hu/molrol/mediaszoba/kozlemenyek/2463-regeszeti-kutatasokat-tamogat-a-mol-csoport-irak-kurdisztan-regioban
https://btk.ppke.hu/karunkrol/intezetek-tanszekek/tortenettudomanyi-intezet/regeszeti-tanszek/hirek/regeszeti-kutatasi-koncesszio

2014. 12. 11. 12:53 | Vasáros Zsolt DLA @ ipartanszék
BME GTK műszaki menedzser hallgatók figyelmébe!

A legutolsó pótzh eredményeivel bővített lista letölthető. A táblázatban bejelöltük, hogy kik szereztek aláírást (zöld cella), megajánlott jegyet (zöld cella + 5), illetve kiknek nem sikerült a tantárgyból a félév teljesítése (piros cella + mt). Akik úgy érzik, hogy betekintenének mégegyszer az 5+3 zh/pótzh valamelyikébe, erre 2014. 12. 16-án nyílik lehetőség a K.251-ben (Ipartanszék), 12.30-13.30 között. Akinek ez az időpont semmiképpen sem jó, illetve a táblázatban rossz számítást, vagy bármilyen hibát észlel, kérem jelezze közvetlenül nekem emailben!

Mindenkinek köszönjük a figyelmet, az előadásokon való részvételt! Az évfolyamnak Kellemes Ünnepeket, a vizsgázóknak pedig jó felkészülést kívánunk!
2014. 12. 08. 09:47 | Vasáros Zsolt DLA @ ipartanszék
BME GTK Műszaki menedzser hallgatók számára!

Fontos, félévzárással kapcsolatos információk:

1. Feltöltésre került a legutóbbi pótzh eredményeivel kiegészített lista.
2. 2014. december 09-én írjuk az utolsó pótzh-t. Az egyéni tanrendesek vagy ekkor, vagy az első vizsganapon - 2014.12.23-án - írhatnak egy összevont zh-t az aláírás megszerzéséért.
3. Akik megajánlott jegyet kapnak, jelentkezzenek fel a 2014.12.23-i vizsgára, így még az idén be tud kerülni az osztályzatuk. Rajtuk kívül aki vizsgázni szeretne, illetve szükséges még az idén jegyet szerezzen, feltétlenül jelentkezzen be 12.23-ára. Ha időközben betelik, akkor azonnal kérek emailben jelzést, megemeljük a létszámkeretet.
4. A 2014.12.09-i utolsó előadáson félévösszefoglalót is tartunk, így akiknek nem sikerült megajánlott jegyet szerezni, feltétlenül javaslom a részvételt! Az összefoglalón kívül a "Diktatúrák építészete" előadás is ekkor kerül levetítésre.
5. Mégegyszer összefoglalva a legfontosabb félévzárási tudnivalók:
     -aláírást szerez, akinek legalább 4 elégséges (2) osztályzatú zh-ja illetve pótzh-ja van, továbbá részt vett az órák legalább 70%-án (legfeljebb összesen 4 alkalommal (1 alkalom 4x45) hiányzott). Az elmaradt óra nem számít bele a hiányzásba.
     -megajánlott jegyet szerez, akinek a legjobb 5 zh vagy zh és pótzh átlaga 4.5-5.0 közötti érték.
2014. 12. 01. 18:47 | Szűcs Gábor DLA @ ipartanszék
KOMPLEX hallgatók figyelmébe!
A KOMPLEX tervezés 2014. őszi félév végleges Komplex zárthelyi eredményei a mellékletben megtekinthetők.
Újabb hírek
Régebbi hírek

Archívum